Szombaton a barátainkhoz voltunk hivatalosak ebédre. Ezért én szokásomhoz híven szombat reggel sütit sütöttem.
Citromos-joghurtos gríztorta
A recept egyik kedvenc süteményes könyvemből, a Nagy süteménykönyv-ből való.
Hozzávalók 6-8 személyre:
120g szobahőmérsékletű vaj
3/4 bögre cukor
1 citrom reszelt héja
4 tojás
1 bögre finom búzadara
2 teáskanál sütőpor
1 bögre darált mandula
1 bögre mazsola (én nem tettem bele)
1/2 bögre mandulapehely
200 g joghurt
A sziruphoz:
1 bögre cukor
1/2 bögre citromlé
1/2 bögre méz
Tejszín a tálaláshoz.
Elkészítés:
A sütőt 180 C fokra előmelegítjük.
Egy 20 cm átmérőjű tortaformát kivajazunk.
A vajat, a cukrot és a citromhéjat krémesre keverjük. Majd hozzákeverjük a tojásokat egyenként.
Ezután hozzáadjuk a grízt, a sütőport, a darált mandulát, a joghurtot és a mandulapelyhet is.
A masszát a formába öntjük és 35-45 percig sütjük, vagy amíg a teteje enyhén megbarnul.
A sziruphoz a cukrot, a citromlevet és a mézet lassú tűzön 15-20 percig főzzük, vagy addig, amíg szirupos nem lesz.
A kész tortát hústűvel megszurkáljuk és ráöntjük a kissé kihűlt szirupot.
Mi tejszínhabbal ettük. De vigyázat, nagyon tömény!
2011. március 27., vasárnap
Sajtgolyók házilag
Most hogy vége a hétnek, íme egy utolsó sajtos ínyencség, amit nagyon egyszerűen el lehet készíteni:
Sajtgolyók házilag
Sajtgolyók házilag
A receptet a Nők Lapja Konyha című újságban találtam, de a Dolce Vita gasztro blogon is megtalálható.
A sajtgolyók natúr joghurt, tejszín és fokhagyma felhasználásával készültek. A massza a hűtőben pihent 4 napig egy textil pelenkában. Majd pici gombócokat formáztam belőle és fűszeres (oregánó, bazsalikom, kakukkfű) olajba tettem őket.
A massza közepe nekem egy kicsit lágy lett, de nem bánkódtunk, rozskenyérre kenve és egy kis za'atar fűszerrel megszórva isteni reggeli lett belőle!
2011. március 26., szombat
Gasztro ajándékok
Imádok ajándékozni, ajándékot készíteni és gyakran gyönyörködöm mások munkáiban. A legkedvesebb fotóimat el is mentem magamnak és újra meg újra megnézem őket.
Most megmutatok néhányat. Sajnos némelyikről már fogalmam sincs, merre találtam, így csak forrás megjelölés nélkül mutatom be őket.

Pohárjelölők |
Textil muffinok
Textil fánk
Levendulával töltött teafilterek
Muffinos kitűző
Textil chili kitűző
Gyümölcsös előkék
Textil torták
Bögremelegítő
Muffin formájú neszeszer
Ha nincs itthon a gyerek
A kisfiunk wellness hétvégére utazott a nagyszülőkkel. Ilyenkor pedig olyan ételeket eszünk, amiket ő biztosan nem enne meg, viszont mi imádunk. Ilyen a hal és a párolt zöldségek.
Így aztán végre kipróbáltam, milyen is a papírban sütés.
Papírban sült lazac zöldségekkel
A sütőpapírt bekentem egy kis oliva olajjal. Rátettem a lazac szeletet, amit megszórtam sóval, borssal és kakukkfűvel. Ráhalmoztam a felszeletelt zöldségeket: édesburgonyát, édesköményt és szárzellert.
Majd a papír másik oldalát ráborítottam és a széleket feltekertem, hogy jól záródjon a "tasak".
220 C fokos sütőben kb. 15 perc alatt készre sült.
Isteni lett!
Az ihletet Jill Normann: Szakácsok könyve című fantasztikus könyvéből vettem.
A desszert pedig egy felturbózott csoki mousse lett. Boltban kapható krémport használtam. (Dr. Oetker Mousse Csokoládés Habkrém ) Tettem bele egy pici narancs aromát, majd amikor kész lett, összekevertem apróra tört amaretto keksszel. Végül poharakba töltöttem és a tetejüket megszórtam szeletelt mandulával.

2011. március 24., csütörtök
Gyors pizza Fanny nénivel
Amikor az ember este hazaesik a játszótérről, nem biztos, hogy van ideje és energiája tésztát gyúrni, dagasztani, keleszteni.
Ilyen megfontolásból én is kipróbáltam a Tante Fanny friss pizzatésztáját.
Nálunk bevált és aki szereti a vékony tésztájú pizzát, szeretni fogja.
Én készen kapható pecorinós paradicsomszósszal kentem be a tésztát, majd feltúrtam a hűtőt és amit találtam, rádobáltam: sonka, fekete oliva bogyó, kapribogyó, aszalt paradicsom és sajt került rá.
Annyira gyorsan elkészült, hogy ennyi idő még egy örökmozgó két és fél éves mellett is van...na jó, a Kisvakond is segített!

Gyors pizza kész tésztából
Ez is krumplis lepény, de másképp
Ha már nagyon elegem van a húsos ételekből, képes vagyok napokig zöldségeken élni. Mostanában is ezt érzem néha, így lett az egyik ebéd ez a tócsni, vagy ahogy én neveztem:
Kétkrumplis lepény
A lényege, hogy a krumpli mellett édesburgonya is van benne. Én fele-fele arányban reszeltem le a kétféle burgonyát. Sóztam, borsoztam, tettem hozzá egy kevés lisztet, majd olajban kisütöttem.
Snidlinges tejföllel tálaltam.
Érdekes volt, hogy számomra egyáltalán nem hasonlított a hagyományos tócsnihoz.

2011. március 23., szerda
Megint olaszos
Ugye megmondtam, hogy rajongok az olaszos ízekért!?
A következő ételről nem tudom, hogy van-e olasz vonatkozása. Mindenesetre és olaszos ízvilágúra készítem el.
Töltött cukkini
A hozzávalók mennyiségéről nem tudok nyilatkozni, mert már annyira sokszor csináltam. Meg a töltelék mennyiségét valahogy mindig sikerül eltúloznom, amit utána csak a cukkinik mellé teszek és sajttal megszórva megsütöm.
De hogy is készül?
A cukkiniket félbevágom , kivájom a belsejüket és kicsit megsózom őket. Rizst főzök és ezzel párhuzamosan elkészítem a húst is. Olajon elkezdem párolni a darált húst (most pulykamellet használtam). Ízesítem sóval, borssal, oregánóval, bazsalikommal és fokhagymával. Ha megpuhult, hozzákeverem a főtt rizst és a keveréket a cukkinikbe töltöm. Végül reszelt sajttal megszórom őket - van hogy előtte egy kis tejföllel is megkenem - és addig sütöm, amíg a sajt aranybarna lesz.
Eredetileg az Anyukám sütött töltött cukkinit, ő kicsit máshogy készítette: kakukkfüvet és gombát is tett a töltelékbe. Nem így olaszosan.

2011. március 22., kedd
Hárman három félét
Imádjuk az olaszos ízeket. Az oregánó, bazsalikom, fokhagyma verhetetlen triót alkot.
Így a tegnapi vacsora is egy olaszos tésztasaláta lett. Igaz, egy kicsit meg kellett variálni.
Mini pennét főztem, amit pesztóval kevertem össze.
A kisfiamnak nem is tettem bele mást, csak mellé tettem a koktél paradicsomot és a mozzarella golyókat. Gondoltam, külön-külön biztosabban megeszi.
A felnőttek tésztájához hozzáadtam a felszeletelt mozzarellát, paradicsomot és fekete oliva bogyót, majd megszórtam parmezánnal.

Végül a férjem tésztájára tettem szárított paradicsomot is, mert velem ellentétben ő rajong érte.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kisfiam végül vajas kenyeret vacsorázott paradicsommal. Viszont abban volt fekete oliva bogyó!
2011. március 19., szombat
Sütőtök sütőtökkel
Mindig is imádtam a sütőtököt. Bébi koromban kezdődött ez a szenvedély a sütőtök pürével. Aztán amikor megszületett az Öcsém és ő kapott bébiételt, én is kiköveteltem magamnak.
Sokáig csak megsütve ettem nasiként. Aztán kipróbáltam a sütőtökös muffint - ami a kisfiam nagy kedvence lett - és a sütőtök krémlevest is.
A megfelelő receptet a CHILI&VANILIA blogon találtam, ami annyira bevált, hogy viszonylagos rendszerességgel el is készítem. Az sem tántorít el, hogy a családból csak a kisfiam és én esszük meg! Legalább több napig ehetem...
A minap pedig találtam egy jónak tűnő saláta receptet a Lila füge blogon. Igaz, hogy ott édesburgonyával készült a saláta, de gondoltam, én sütőtökkel készítem el, meg amit itthon találok.
Így a kecskesajt helyett brie sajtot használtam, a rukkola helyett madársalátát, a balzsamkrém helyett pedig balzsamecet és juharszirup keverékét. És jelentem: így is működik a dolog, nagyon finom ebéd sikeredett belőle!

Sütőtök krémleves és sütőtökös saláta
2011. március 16., szerda
Könyvek, amiből főzök
Majdnem egy hétig a szüleimnél voltunk. Így nem főztem. Semmit. Mert Anyu mellett nem érdemes. Úgyis ellát bennünket mindenféle finomsággal.
Így maradtak a szakácskönyvek, azokat bújtam egész héten.
Ez a három különösen megfogott:
Jill Normann: Szakácsok könyve - a világ 18 mesterszakácsának receptjei mellett alapvető sütési és főzési technikákat mutat be a könyv. A rántottától az egzotikus ételekig, a mártásoktól a nemzetközi konyháig MINDEN benne van!
Joanna Farrow: Zöldfűszerek a konyhaművészetben - ismét egy fantasztikus könyv, amely onnan kezdi a zöldfűszerek feldolgozását, hogy hogyan pucoljuk, daraboljuk őket. Aztán jöhetnek a fűszeres olajok és ecetek, üdítők, szószok és egyéb ínyencségek. Ezután pedig évszakonként ad recept ötleteket, amelyek egyszerűek, mégis ellenállhatatlanok. Azt szoktam mondani, hogy "ilyen sorrendben" fogom őket elkészíteni.
A harmadik könyv, ami megfogott Anyu polcán az Ysanne Spevack: Biokonyha - nem is csak szakácskönyv, hanem útmutató az organikus élelmiszerekhez. Bemutatja a bio növényeket és húsokat, valamint az ezekből készült bio alapanyagokat - tejtermékeket, tésztaféléket, kenyérféléket. Majd az előételektől a desszertekig minden kategóriában recepteket mutat be organikus alapanyagok felhasználásával.
Az már biztos, hogy a mi asztalunkon ezekből a könyvekből elkészített ételek lesznek szép számban az elkövetkező hetekben!

2011. március 9., szerda
Keleti kaja
Úgy látszik mindketten keleti kaja kórban szenvedünk. Nálunk sem valami magyaros került az asztalra tegnap.
Ebédre tabouleh-t készítettem egy kis falafellel (csicseriborsó fasírt). A falafel mirelit volt, csak ki kellett sütni. A tabouleh pedig az Ízbolygó gasztro blog receptje alapján készült. De kihagytam belőle a mentát, viszont tettem bele kígyóuborkát. A citrom helyett pedig egy lime levét csurgattam bele.
Volt a tányérunkon az ebédről maradt tabouleh-ból, némi sós görög joghurt, pirított tortilla lapok (erre kentük a joghurtot) és egy kis fűszeres csirkemell. Úgyhogy ma igazán nemzetköziek voltunk.
Ebédre tabouleh-t készítettem egy kis falafellel (csicseriborsó fasírt). A falafel mirelit volt, csak ki kellett sütni. A tabouleh pedig az Ízbolygó gasztro blog receptje alapján készült. De kihagytam belőle a mentát, viszont tettem bele kígyóuborkát. A citrom helyett pedig egy lime levét csurgattam bele.
Készülődés-milyen kár, hogy még nem találták fel az illatos fotót!
És a végeredmény 10 perc múlva
Vacsorára pedig maradékokat ettünk. Ezen azt értem, hogy mivel néhány napra elutazunk, igyekeztem felhasználni a hűtő készleteit. Így sikerült egy igazi nemzetközi mixet összedobni:
2011. március 8., kedd
Napi betevő
Mióta kismama vagyok, nem iszom kávét. Pedig imádom. Nincs is finomabb egy jó kis tejhabos kávénál, fahéjjal megszórva.
Így marad a jázminos zöld tea, amiről nem tudok - és nem akarok - lemondani. (Ettől talán nem pörög fel annyira a pocaklakó!)
Ha pedig van még egy kis maradék házi készítésű keksz, tökéletes lesz a délelőtti teázás.

Csajos kikapcsolódás tűsarkúval, teával,keksszel |
2011. március 6., vasárnap
Sütős-főzős vasárnap
Nagyon készültem erre a hétvégére, előre elterveztem, miket fogok sütni-főzni. Nem volt semmi rendkívüli alkalom, csak olyan ritkán töltjük itthon a hétvégét, így ritkán van lehetőség jókat főzni.
A NAGY SÜTÉS PROJEKT már szombaton este elkezdődött: felavattuk az új kenyérsütőt. Nem mondhatni, hogy egyből sikerélményt könyvelhettünk el....az első kenyér a kukában landolt.
De nem adtuk fel, vasárnap délre elkészült az első JÓ kenyerünk. Semmi különös, csak egy sima kis fehér kenyér, de mi nagyon örültünk neki!
Aztán főztem ebédet. Levesnek ugye kell lennie. Ha nem "tétta-jeje" (aki nem értené: tészta leves, vagyis húsleves csigatésztával), ahogy 2,5 éves kisfiam mondja, akkor valamilyen krémleves. GOLYÓVAL! (aki nem értené: levesgolyó, amit a leves tetejére zúdít) Imádja. Így ma brokkoli krémlevest főztem, sikerült is neki 2 tányérral megennie.
A második féle pedig Bőrös malacsült volt édesköménnyel és fokhagymás zöldbabbal:

A malachúst bedörzsöltem sertéssült fűszerkeverékkel és fólia alatt elkezdtem sütni. Később mellé tettem a feldarabolt édesköményt és együtt készre sütöttem őket - a végén már fólia nélkül. Végül megszórtam az édeskömény zöldjével.
A megfőtt zöldbabot pedig fokhagymás oliva olajban átforgattam.
Az uzsonna Diós narancspite volt:
Ez a tipikus "ronda, de finom" süti. Ráadásul nem igazán vendég barát. Nagyon finom, de úgy kellett kivakarni a pite formából, mivel a töltelék befolyt a tészta alá. :)
Hozzávalók:
Tészta:
17 dkg sima liszt (átszitálva)
1 csipet só
8,5 dkg margarin
1 narancs lereszelt héja
Töltelék:
1 tojás
2,5 evőkanál juharszirup
2,5 evőkanál golden szirup
1 csipet só
1 narancs lereszelt héja
1/4 bögre barna cukor
60 g olvasztott margarin
kb. 1 bögre durvára tört dió
Elkészítés:
A tészta hozzávalóit addig gyúrom, amíg összeáll. Minimum 1/2 órára hűtőben pihentetem, majd kinyújtom (én két réteg folpack között szoktam) és egy piteformába teszem. Sütőpapírt teszek rá és száraz babot. Így sütöm 200 fokos sütőben 15 percig, majd leveszem a babot és a papírt, és sütöm még 5 percig. Kicsit hűlni hagyom.
A töltelék hozzávalóit - a diót kivéve - egynemű masszává keverem, ráöntöm a tésztára és megszórom a dióval. Kb. 30 percig sütöm, majd hűlni hagyom a formában.
Mi vanilia fagyival ettük, de nélküle is elég édes! Az eredeti recept szerint tejszínhabbal kell tálalni.
Az eredeti recept a Nagy süteménykönyv és a Piték és lepények című könyvekben található. Ezeket variáltam és változtattam egy kicsit rajtuk.
Amint látható, nem éheztünk ma. Annyira.
Címkék:
dió,
édeskömény,
kenyérsütőgép,
krémleves,
leves,
malac,
narancs,
pite,
zöldbab
2011. március 5., szombat
Sütik textilből, gyurmából, gyertyából, szappanból
Igen-igen, ilyenek is vannak. Édesek, illatosak, rózsaszínek, csokisak. Ezekből szemezgettem a Meska oldalán.
Ugye, milyen fincsik?
Ugye, milyen fincsik?
2011. március 4., péntek
Gyerek a konyhában
Ma este Ádival pogácsát sütöttünk. Hagytam kibontakozni, mert annyira szeret a konyhában ténykedni.
Gyorsan el is készült Erzsi Mama túrós pogácsája:
És hogy lett-e olyan jó, mint a mama pogija? Mire észbe kaptam, hogy lefotózzam a végeredményt, már csak ennyi volt a tálban.

Gyors tészta ellenőrzés |
Majd jöhet a nyújtás |
Azután kiszaggatjuk |
Rápakoljuk a tepsire |
Ha kihűlt, tálba rakjuk és MEGKÓSTOLJUK |
És hogy lett-e olyan jó, mint a mama pogija? Mire észbe kaptam, hogy lefotózzam a végeredményt, már csak ennyi volt a tálban.
Úgyhogy mondhatjuk, hogy lett olyan jó!
Ja, és a hozzávalók:
25 dkg liszt
25 dkg túró
12,5 dkg margarin
kb. fél csomag sütőpor
kb. fél evőkanál só
Az egészet összegyúrjuk,a többit meg már tudjátok!
A tetejüket azért kenjétek be tojással és szórjátok meg sóval.
Ma jó napom volt!
Másik blogomban írtam arról, hogy milyen jó kis nap volt ez a mai. Sok öröm ért. De a gasztronómiai vonatkozást nem említettem.
Mégpedig azt, hogy megérkezett legújabb szerzeményem, egy kenyérsütőgép!

Eddig csak sütőben sütöttem kenyeret, leginkább kész lisztkeverékekből. Már régóta tervezgettem, hogy milyen jó lenne, ha saját készítésű kenyér és péksüti kerülhetne mindig az asztalunkra. Most úgy néz ki, megvalósult az álom és kezdetét veszi valami!
Úgyhogy a hétvégén még kenyeret is kell sütöm! Majd beszámolok a tapasztalatokról!
Zelleres tofusaláta
A zellerrel nem mindig voltam barátságban. Bevallom, a húslevesben főtt zellert most sem eszem meg. Na de a zeller krémleves, meg a Waldorf saláta a barátaim. És most már a szárzeller is, amire nemrég találtam rá.
Zelleres tofusalátát egy gyorsétteremben ettünk egyszer és annyira ízlett, hogy muszáj volt elkészítenem a saját verziómat.
Hozzávalók:
tofu - csíkokra vágva
olivaolaj
só
bors
szójaszósz
szezámmag
szárzeller
édes chiliszósz
Először egy wokban szezámmagot pirítottam és külön raktam. Majd kevés olivaolajon elkezdtem pirítani a felcsíkozott tofut. Közben sóztam, borsoztam, meglocsoltam szójaszósszal és édes chiliszósszal. Hozzáadtam a feldarabolt szárzellert és tovább pároltam - pirítottam.Végül hozzáadtam a pirított szezámmagot és megszórtam apróra vágott zeller zölddel.
Fokhagymát azért nem raktam bele, mert humusszal és pitával fogyasztottam és a humusz eléggé fokhagymás. De ha nincs humusz, tennék bele fokhagymát is.
Humusz hozzávalói - ahogy én csináltam:
40 dkg főtt csicseriborsó (konzerv)- jól leöblítve, lecsepegtetve
kb. 1 dl extra szűz oliva olaj
3 gerezd fokhagyma (ettől nagyon fokhagymás lett)
1/2 evőkanál őrölt kömény
2 púpos evőkanál tahini
só
bors
Az egészet összeturmixolom és kész is. Meg lehetne még locsolni olivaolajjal, megszórni piros paprikával; lehet bele tenni citrom levet is.

2011. március 3., csütörtök
Kísérleti pulyka ebédre
Van úgy, hogy az ember eldönti mit fog főzni és az élet felülírja. Mégsincs otthon minden alapanyag, megromlott a zöldség meg ilyenek.
Ez történt ma velem.
Ilyenkor az ember előszedi az egyéb elfekvő készleteket, kutakodik a fagyasztóban, agyal és kísérletezik.
Ez történt ma velem.
És ez lett belőle:
Pulykás tortilla chilis joghurttal
Hozzávalók:
darált pulykamell
oliva olaj
só
bors
fokhagyma
koriandermag
római kömény
édes chili szósz
friss koriander
paradicsom
tortilla lapok
natúr krémjoghurt
Elkészítés:
A pulykamellet oliva olajon elkezdem párolni. Fűszerezem sóval, borssal, jó sok fokhagymával, őrölt római köménnyel, őrölt korianderrel és édes chili szósszal. Ha már majdnem kész, teszek hozzá friss koriandert (na jó, nekem fagyasztva volt itthon, de így is jó volt).
Az elkészült húst torilla lapokra teszem, paradicsom karikákat teszek rá, a tortillákat ketté hajtom és grill serpenyőben átsütöm - vagyis inkább csak átforrósítom.
Édes chili szósszal elkevert joghurttal fogyasztom.

2011. március 1., kedd
Gondoljunk magunkra is!
A gyerekbuli után jöjjön egy nyugis, csajos vacsi. És hogy miért csajos? Mert rózsaszín!
Az egyik legjobb barátnőméknél ettem ilyet, az Anyukája csinálta. De mivel cékláról van szó, az én férjem meg sem kóstolja az ilyesmit. Így egy este, amikor ő céges buliban volt, gondoltam, itt az ideje, hogy elkészítsem magamnak ezt az egyszerű, de annál finomabb salátát.
Lereszeltem 1 közepes céklát, 1 almát és tettem hozzá kb. ¼ közepes, felaprított lilahagymát. Készítettem tartásmártást és az egészet összekevertem.
Ez lett belőle, egy tündi-bündi rózsaszín gyönyörűség:
Rozsos kétszersülttel ettem.
És a cékla igenis finom!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)