2012. december 27., csütörtök

Sajttorta karácsonykor? Persze!

Barátainkkal minden karácsonykor összejövünk, eszünk-iszunk, ünnepelünk.

Az idei összejövetel különleges volt. A férjemmel halászlevet főztünk. Mindketten imádjuk, de eddig nem főztünk soha. Most megpróbáltunk. A barátaink voltak a kísérleti egerek! Túlélték! Sőt, ízlett nekik.
Ezek után a családi karácsonyon is bevetettük újdonsült tudásunkat, akkor is sikert aratva.

De most nem erről akarok írni.
A halászlé után a barátainknak fehércsokis-ricottás sajttortát készítettem, amit a 2010. novemberi Szuflé magazinban találtam, Vrábel Kriszta, a Dolce Vita blog szerzőjének receptje.


A recept szerint fehércsoki forgácsokkal és gránátalmával kell a tortát díszíteni. Én gránátalma híján arany gyöngyökkel díszítettem.

A recept itt is olvasható.

Kelt karácsonyi mákos kalács

Amikor gyerekek voltunk , Nagymama minden karácsonyra sütött mákos és diós bejglit. Kelt kalács volt, de nekünk az volt a bejgli, imádtuk.
Sajnos Nagymama már öreg a bejgli sütéshez, így idén én készítettem el Apu kedvencét: a kelt mákos kalácsot.
Kicsit meg akartam bolondítani, így kör alakúra formáztam.



A receptet itt találtam.

Mézeskalács gyár

A szokásos recept szerint sütöttem decemberben "egy kevés" mézeskalácsot. Összesen kb. 3,5 kg lisztből!
A gyerekek imádják, sütni is, enni is. Én meg dekorálni is!

Hópihék Dédinek

Mézeskalács gyár
 

Új kiszúrókat is kaptunk, ki is próbáltuk - tacskó, mókus, süni
Fenyőfa csillagokból a mamáknak
  

Ádi is dekorált!

Valóra váltott terv

Már nagyon régóta szerettem volna igazi sajtos rolót sütni. Olyat, aminek a tésztáját igazi cirok rudakon sütök meg.
Pont jó alkalom volt, hogy a szüleink nálunk töltötték karácsony másnapját.
Előző délután nekiálltam: gőz fölött sajtkrémet főztem, leveles tésztát nyújtottam, vékony csíkokra vágtam,tekertem, sütöttem és minden olyan egyszerűnek tűnt.


A nehézségek akkor kezdődtek, amikor a cirok rudakról le kellett valahogy szedni a megsült rolókat anélkül, hogy széttörjem őket.


Aztán valahogy bele kellett varázsolni a hideg sajtkrémet a rolók belsejébe.
Hát majnem feladtam!
Beletötöttem a sajtkrémet egy zacskóba, majd egy kekszkészítőbe, de egyik sem vált be. Végül átraktam a krémet egy másik zacskóba, amikorra már annyira megpuhult, hogy bele tudtam tuszkolni - némi kiskanál nyelénen segítségével - a rolókba.
Persze nem lettek tökéletesek, mert a közepükig nem jutott el a krém, de ez kívülről nem látszott. Nagyon finomak lettek!
És sikert arattam velük. Nem beszélve a büszkeségről, hogy igazi sajtos rolót készítettem.


A rolók tésztája mirelit leveles tésztából készült. A sajtkrém pedig így:

Hozzávalók: (1 csomag, kb. 400g tésztához elegendő)

2 tojás sárgája
2 dl tej
2,5 dkg liszt
6 dkg reszelt sajt
5 dkg vaj

A tojások sárgáját elkeverem a tejjel, a sajt felével és  a liszttel. Gőz fölött habverővel kevergetve sűrűre főzöm. Majd a tűzről levéve elkeverem benne  maradék sajtot és a vajat és jól kikeverem.
Ha kihűlt, a rolókba töltöm, a roló két végét reszelt sajtba mártom.



Hagyományos mézeskalács házikó

Sokféle finomság készült a konyhánkban így karácsony táján. Most nem időrendben megpróbálom összefoglalni, miket sikerült alkotnunk.

Tavaly próbálkoztam először mézeskalács házikó készítéssel. Akkor és most is ikeás mézeskalács házikót vettem, amit csak össze kell rakni és dekorálni.
Tavaly még egyedül alkottam, idén már két lelkes segítségem is volt. Vagyis Ádi inkább csak eszegette a drazsékat. Dávid viszont lelkesen ragasztgatta őket!




2012. december 3., hétfő

Mézeskalács forma teszt

Múlt hétvégén leteszteltük az új Ikeás mézeskalács formáinkat. Működnek! 70 dkg lisztből 3 nap alatt fogyott el a mézeskalács!








A recept szokás szerint a jól bevált Gyöngyös Mézes oldalán!

UPDATE:

Tegnap este elkészült a 2. adag mézeskalács is. Kipróbáltuk a legújabb formákat, amit a manók tettek az adventi naptárba Ádinak. Én pedig hópihéket készítettem dekorációs célból.





2012. október 22., hétfő

Paleolit próbálkozások

Ma kókusztejet gyártottam házilag.
Tegnap beáztattam 10 dkg kókuszreszeléket 1/2 l vízbe. Legalább 12 órát kell állni hagyni.
Utána összeturmixoltam és leszűrtem.
Hát nem lett olyan, mint a bolti.

Turmixot készítettem belőle, egy kis rizstejjel kipótolva.Így lett a mai uzsonna kókuszos banán-mangó turmix. Fincsi volt.

A kókuszreszelékből pedig majd keksz készül.

2012. október 17., szerda

Nem tökéletes, de megpróbáltam

Az első PALEO MUFFINom


Hetek, sőt hónapok óta olvasgatok a paleolit életvitelről, mert ez nem diéta. Hol tetszik, hol nem, de egyre jobban azt érzem, változtatni akarok az étkezési szokásainkon.
Két hete Dávidnak megint mandulagyulladása lett, közel 40 C-os lázzal. Akkor megkérdezték tőlem, hogy adok-e neki tejet. Hát adtam, pont előtte, gondoltam, átszoktatom a tápszerről a tejre.
Mert állítólag a tej fogyasztása okozhat ilyen jellegű megbetegedéseket! És ezt nem most hallom először!
És akkor elhatároztuk, hogy nem iszunk tejet, csak rizs-és mandulatejet.
Innen pedig csak egy ki lépés a paleo, amiben nem lehet tejterméket fogyasztani. Meg még sok minden mást...
Szóval ma sütöttem egy DIÓS-SÜTŐTÖKÖS PALEO MUFFINT, aminek az a lényege, hogy nem tartalmaz gabona lisztet, csak mandula lisztet, vagyis őrölt mandulát, így glutén mentes.
Szendi Gábor-Mezei Elmira Paleolit szakácskönyv II. című könyvében volt egy rozmaringos-sütőtökös muffin, azt alakítottam át.

Hozzávalók:
150 g mandulaliszt
65 g darált dió
300 g sült tök, villával összetörve
reszelt, friss gyömbér
1 tk szódabikarbóna
1 csipet só
50 g olvasztott vaj
80 g nyírfacukor
2 nagy tojás

A száraz anyagokat összekeverem, a cukrot kivéve.
A cukrot kikeverem a tojással, vajjal, majd hozzákeverem a sütőtököt.
Végül az egészet elegyítem és fagyis kanállal adagolom a muffin formákba.
Kb. 30 percig sütöm 175 C-on.

Gondoltam, kipróbálom a még nyáron beszerzett gyönyörűséges, színes szilikon muffon formáimat. Csak az volt vele a gond, hogy bevizesedik benne  a muffin, ha nem szedjük ki gyorsan sütés után.
Úgyhogy azt hiszem, maradok a papír formáknál.
A muffin egyébként finom lett, Dávid be is vágott belőle kettőt uzsonnára.

2012. szeptember 10., hétfő

Befőzde

Az úgy kezdődött, hogy Tamás koncerten volt, Ádi pedig Anyuéknál. Így nagy magányomban  és nagy szabadságomban egyik este nekiálltam HÁZI KETCUPOT és ÉDES CHILI LEKVÁRT főzni.


A ketchup receptje Vrábel Krisztina Főzd magad! című könyvéből származik.

Hozzávalók:

50 dkg paradicsom
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
5 dkg melaszos nádcukor (én csak sima nádcukrot használtam)
1 dl fehérborecet
bors
2 evőkanál olivaolaj

A hagymákat az olajon üvegesre pároljuk, majd rászórjuk a cukrot és ráöntjük a fehérborecetet.
3 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a hámozott, felkockázott paradicsomot, majd fedetlenül takarékon 35-40 percig forralva főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Végül turmixoljuk és steril üvegekbe töltjük.

Az édes chili lekvár receptjét a Blikk Nők Konyha Extra - Nyári Desszertek különkiadásában találtam. (www.axiskitchen.hu)

Hozzávalók:

8 db nagy pritamin-vagy kápiapaprika kimagozva (kb. 2 kg)
8 db friss chilipaprika
8 nagy gerezd fokhagyma
30 dkg érett paradicsom, hámozva
50 dkg nádcukor
2,5 dl vörösborecet

A paprikát, chili, fokhagymát, paradicsomot kisebb adagonként pürésítjük. Összeöntjük az összes hozzávalót és felforraljuk. Leszedjük a habját és kis lángon folyamatos keverés mellett 1 óráig főzzük, amíg besűrűsödik.Végül steril üvegekbe töltjük.

Aztán másnap Tamásnak céges buli volt, így elkészült ez a 3 üveg MANGO CHUTNEY.


A receptet itt találtam, csak elfeleztem a mennyiségeket.

A ROSÉ ZSELÉ már gyorsan ment, szerintem fél óra alatt megvan.


Ezt a  receptet is Blikk Nők Konyha Extra - Nyári Desszertek különkiadásában találtam, de itt is itt van.

Végül mivel imádjuk a tortilla chipset SALSA SZÓSSZAL és nem a bolti fajtával, gondoltam előrelátó leszek és még a finom nyári zöldségekből rakok el télire.


Ennek nincs konkrét receptje. 

A paradicsomot meghámozom és felkockázom. Felkockázom a piros kaliforniai paprikát is. Vöröshagymát üvegesre párolok, hozzáadom a zöldségeket és elkezdem főzni. Ízesítem sóval, borssal és jó sok korianderrel, amit mozsárban megőrlök. Addig főzöm, amíg besűrűsödik.
Végül steril üvegekbe töltöm.

2012. szeptember 3., hétfő

Torták és muffinok minden mennyiségben

Ádinak múlt héten volt a 4. szülinapja.

A szűk körű ünneplésre egy tűzoltó sisak formájú tortát készítettem.



Az alapötletet Bartos Erika: Anna, Peti és Gergő könyvében láttam, ahol sünitortát készíttek. Sütöttem egy adag piskótát, összekevertem epres pudinggal, majd készítettem belőle egy kupacot.
Ezután a készen vett marcipánt két réteg folpack között nagyon vékonyra nyújtottam és rátettem a tortakupacra úgy, hogy nagyjából emlékeztessen egy tűzoltó sisakra. (Sikerült, mert Ádi egyből felismerte, mit ábrázol a tortája! :) ) Végül ráírtam az ünnepelt nevét és korát.

Két nap múlva következett a családi buli. Erre az alkalomra rendeltem egy tűzoltó autó formájú tortát a Hollósy Cukrászdából, aminek dobos torta volt az alapja.


Végül a mai napra sütöttem 35 darab csokis-banános muffint, amit bevittem az oviba.


Természetesen némi tüzes dekorációval!

Hozzávalók: kb. 18-24 darabhoz

20 dkg liszt
2 tk sütőpor
1/2 tk szódabikarbóna
1 tojás
17,5 dkg cukor
1 dl olaj
12,5 dkg kefír
3 érett banán
csokidarabok

A lisztet összekeverem a sütőporral és a szódabikarbónával.
A tojást, a cukrot, a kefírt és az olajat alaposan összekeverem, hozzáadom az összetört banánt és apránként belekeverem a lisztes keveréket. Végül beleforgatom a tésztába az apróra vágott csokidarabokat. 
A tésztát fagyis kanállal adagolom a papírkapszlival bélelt muffinsütő formába.
180 C-on  20-25 percig sütöm.






2012. augusztus 27., hétfő

Amitől jobb anya vagyok

Ez a nagy tányér palacsinta még 2 héttel ezelőtt készült.

Büszke voltam magamra, mert most sütöttem először úgy palacsintát, hogy 2 gyerek sürgött-forgott körülöttem. Valahogy jó anyának éreztem magam, hogy a fiam kívánságának megfelelően palacsintát sütök ebédre. :)

Ami pedig az én lelkemnek plussz jót tett, hogy nem fehér cukorral, hanem nyírfacukorral kevertem össze a kakaóport.



2012. augusztus 15., szerda

Könnyű jégkrémek

Ádi ma ette meg a jégkrémek utolsó darabjait, és eszembe jutott, hogy ezekről még nem is írtam.

Az eper jégkrém a világ legegyszerűbb és legegészségesebb jégkréme.


Csak összeturmixoltam az epret egy kis mézzel és beletöltöttem a formákba.

A barackos jégkrém valamivel bonyolultabb volt:



A barackot mézzel és mascarponéval turmixoltam össze és a formákba töltöttem.

Nem nagy ördöngösség, ugye? Viszont szuper anyának érzi magát tőle az ember! :)

2012. augusztus 8., szerda

Áfonyás torta sütés nélkül

Egyik hétvégén ebédre voltunk hivatalosak a barátainkhoz.

Nekem meg valahogy nem maradt időm sütit sütni, pedig azt mindig viszek. Így elvittem az alapanyagokat, nagyjából 20 perc alatt összedobtuk a tortát és már mehetett is  a hűtőbe pár órára.

Áfonyás ricotta torta:



Hozzávalók:

A "tésztához":
15 dkg darált háztartási keksz
10 dkg olvasztott vaj
2-3 evőkanál víz

A töltelékhez:
25 dkg mascarpone
25 dkg ricotta
15 dkg cukor
1 dkg zselatin
0,5 dl hideg víz
1 citrom héja és leve

A "tésztához" összekeverem a hozzávalókat és egy csatos tortaforma aljába nyomkodom.

A mascarponét és a ricottát összekeverem a cukorral és a citrom levével és héjával.
A zselatint vízben megduzzasztom, majd mikróban olvadásig melegítem.

A túrókrémhez keverem a zselatint és a masszát ráöntöm a "tésztára".

A tetejére szórom az áfonyát és hűtőben pár óra alatt készre dermesztem.

Az eredeti recept a Nők Lapja konyha 2011. márciusi számában volt, ott fogyókúrás tortaként szerepelt, light hozzávalókkal, graham keksszel, gyümölcscukorral.

Korábban kandírozott citrushéjakkal is elkészítettem már ezt a tortát, de az olyan gyorsan elfogyott, hogy le sem fotóztam.





2012. július 31., kedd

Gyors vacsi a teraszról

Eddig minden évben megpróbáltam valamit "termelni" a teraszon. De mindig kiégett. Sem az eper, sem a paradicsom nem élte túl.

Az idén csak fűszernövényeket ültettem, de most kertészetből szereztem be őket és úgy látszik, bevált. A nagy sikerélmény egyértelműen a bazsalikom, ami hónapok óta bírja a kánikulai meleget.

Már többször csináltam belőle házi pesztót. Egyik este olivás paillasset pirítottam és ezzel ettük. Isteni. Nem is kell  hozzá semmi más.

A pesztóhoz pedig a következőket turmixoltam össze:

friss bazsalikom (a teraszról!!! :) )
oliva olaj
fokhagyma
fenyőmag
parmezán


2012. július 27., péntek

Ha túl sok a málna

Igaz, ez nálunk szinte elképzelhetetlen, mivel a gyerekek kétpofára tömik magukba a málnát. A Szüleim kertjében már a 13 hónapos picike is szedi a málnát.







Pár hete kaptam egy adag málnát, amiből joghurtos málnafagyi készült. Szerintem sokkal jobb, mint a bolti!



A recept a Nők Lapja Konyha újságból származik, Vrábel Kriszta, a Dolce Vita Blog szerzőjének receptje.

Hozzávalók:

30 dkg málna
2 evőkanál cukor
4 dl natúr joghurt
1 darab citrom (én kihagytam)
2 dl habtejszín

A málna egyik felét csak villával nyomkodtam össze. A másik felét a joghurttal és a cukorral összeturmixoltam. A tejszínt habbá vertem. Ezután az egészet összeforgattam és már mehetett is a fagyasztóba. Néhányszor átkevertem és pár óra múlva már ettük is.

2012. július 26., csütörtök

És a ribizlivel mi legyen?

Volt pár hete egy hasonló akcióm, akkor a ránk maradt ribizlit kellett valahogy feldobnom.

Hát nem gyönyörű?

Összekevertem egy kis házi málnalekvárral és beletöltöttem leveles tésztába.

Ez sült ki belőle. Szó szerint. :(



Ha nem eszi meg a gyerek a barackot

Csak a sárgát nem eszi! Az őszit nagy tételben zabálja. Így a megmaradt sárgabarackkal kellett valamit kezdeni, mert ugye utálok ételt kidobni.

Így lett a tegnapi uzsonna ez a sárgabarackos lepény mogyoróval és kardamommal.



A tavaly nyári Stahl magazinban van egy nagyon jó, variálható gyümölcsös lepény recept, ez alapján készült a süti.

A tésztába darált törökmogyorót tettem dúsítóként és zöld kardamomot ízesítőnek.


Hozzávalók:

20 dkg finomliszt
7,5 dkg darált mogyoró
1/2 evőkanál sütőpor
1/4 kávéskanál só
25 dkg puha vaj
25 dkg cukor (Én nyírfacukorral csináltam és működött!)
1 kávéskanál őrölt zöld kardamom
5 tojás
1 dl tej (Bevallom, kifelejtettem és nem lett belőle baj.)

Először a száraz hozzávalókat kevertem össze. Majd külön tálban a nedveseket a cukorral. Majd a két keveréket összedolgoztam és mehetett a 170 C-os sütőbe 10 percre.

A sárgabarackokat ezután tettem a tetejére, lisztbe mártva.

Sütöttem még kb. 30 percig, majd rácson kihűtöttem.

Finom lett, jutott belőle a szomszéd lányoknak is.


Csak az én kis fiacskám nem ette meg belőle a barackot......