2012. december 27., csütörtök

Valóra váltott terv

Már nagyon régóta szerettem volna igazi sajtos rolót sütni. Olyat, aminek a tésztáját igazi cirok rudakon sütök meg.
Pont jó alkalom volt, hogy a szüleink nálunk töltötték karácsony másnapját.
Előző délután nekiálltam: gőz fölött sajtkrémet főztem, leveles tésztát nyújtottam, vékony csíkokra vágtam,tekertem, sütöttem és minden olyan egyszerűnek tűnt.


A nehézségek akkor kezdődtek, amikor a cirok rudakról le kellett valahogy szedni a megsült rolókat anélkül, hogy széttörjem őket.


Aztán valahogy bele kellett varázsolni a hideg sajtkrémet a rolók belsejébe.
Hát majnem feladtam!
Beletötöttem a sajtkrémet egy zacskóba, majd egy kekszkészítőbe, de egyik sem vált be. Végül átraktam a krémet egy másik zacskóba, amikorra már annyira megpuhult, hogy bele tudtam tuszkolni - némi kiskanál nyelénen segítségével - a rolókba.
Persze nem lettek tökéletesek, mert a közepükig nem jutott el a krém, de ez kívülről nem látszott. Nagyon finomak lettek!
És sikert arattam velük. Nem beszélve a büszkeségről, hogy igazi sajtos rolót készítettem.


A rolók tésztája mirelit leveles tésztából készült. A sajtkrém pedig így:

Hozzávalók: (1 csomag, kb. 400g tésztához elegendő)

2 tojás sárgája
2 dl tej
2,5 dkg liszt
6 dkg reszelt sajt
5 dkg vaj

A tojások sárgáját elkeverem a tejjel, a sajt felével és  a liszttel. Gőz fölött habverővel kevergetve sűrűre főzöm. Majd a tűzről levéve elkeverem benne  maradék sajtot és a vajat és jól kikeverem.
Ha kihűlt, a rolókba töltöm, a roló két végét reszelt sajtba mártom.



2 megjegyzés:

  1. Egyetlenegyszer én is neki veselkedtem. Én is izzadtam. De megérte. Majd télen újra, együttes erővel..mit szólsz? :-)

    VálaszTörlés
  2. Hát...inkább küzdjünk meg a macaronnal! :)

    VálaszTörlés