Nálunk ritka vendég a húsleves és a rántott csirke. Azaz ritkán főzök kifejezetten hagyományos, magyaros ételeket. A nagymamáknál úgyis eszünk eleget! J
De néha megszáll az ihlet és kedvem szottyan ebben a szép cserépedényben készíteni valamit, amit a szüleim hoztak nekünk egy zalai kirándulásukról. Egy ilyen edényben pedig valami hagyományosat illik sütni vagy főzni.
Így lett a mai ebéd rakott káposzta, ami savanyú káposztából, darált sertés combból és jó sok tejfölből készült.
A húst úgy készítettem elő, mintha pörköltet főznék, aztán a kikent cserépedényben rétegeztem a kimosott, kinyomkodott káposztával. A tetejére jó sok tejföl került, és már mehetett is sütőbe. Először tetővel sütöttem, majd levettem az edény tetejét, hogy a tejföl megpirulhasson.
Ez lett az eredmény:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése